Prédikáció (Takács Klaudia, 2020. március 22.)
Jézus nem a körülményeket változtatja meg, de Úr azok felett is…
Köszöntés: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.” (2Kor 1,2-4a) Ámen.
Előfohász: A mi segítségünk, lelki közösségünk és Igére való odafigyelésünk megáldása jöjjön az Úrtól, a mi Istenünktől, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ámen.
Lectio: Máté 14, 22-33.
„És mindjárt meghagyta a tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A hajó pedig már a tenger közepén küzdött a hullámokkal, mivelhogy ellenszél volt.
Az éjszaka negyedik őrváltása idején odament hozzájuk Jézus a tengeren járva. Amikor meglátták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémültek, és azt mondták: Kísértet ez! És félelmükben kiáltoztak. De Jézus azonnal megszólította őket: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen. Ő pedig azt mondta: Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott. De látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt, és azt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elállt a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Bizony, Isten Fia vagy!”
Előimádság: Szerető Istenünk! Áldunk és magasztalunk azért, hogy tarthat még a kegyelmi időnk és ez időben oly sokszor érezhettük az elmúlt napokban is – ha a világ terhei ránk nehezedtek is és kétségek közé vontak is – hozzánk fordulásaidat, felemeléseidet, simításaidat. Urunk, kérünk, bocsásd meg, ha mindezek ellenére helyet kaptak szívünkben, életünkben a kételkedések, a félelmek és az aggodalmak… Te tudod jól, hogy milyen viharok dúlnak most a világban, hogy milyen testi-lelki veszélyek leselkednek ránk, vagy épp milyen anyagi bizonytalanságok közül érkeztünk most meg ide, a Te színed elé. Szükségünk van a Te szavadra, éltető üzenetedre, miként a szomjúhozónak a forrásvízre. Ezért kérünk, hogy ebből táplálj bennünket, ocsúdtasd szívünket-lelkünket és emeld hitbeli tekintetünket a Te dicsőségednek országa felé, ahonnan hadd kapjunk most Szentlelked által igei eligazítást e nehéz helyzetben. Az értünk földre jött, bűneink által keresztfára adott, általad pedig feltámasztott Urunknak, Jézus Krisztusnak, nevében kérünk, vedd kedvesen gyarló esedezésünket! Ámen.
Textus: 2Tim 1,7.
„Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”
Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!
Az elmúlt napok szinte pillanatról pillanatra változó és alakuló szigora, percről percre halmozódó rendeletek sokasága, közben pedig a mindenünnen felénk áradó veszély figyelmeztetés talán bennünket is ugyanúgy talált el, mint az a vihar ott a Genezáreti tavon a tanítványokat. Miért is mondom ezt? Mit érezhettek ott a tanítványok?
Ha megnézzük, ők egy olyan helyen vannak, ahol nagyon jól kiismerik magukat: többen közülük halászok, itt a tavon, ezen a tengeren keresték még nemrég a kenyerüket. Biztosan kerültek már viharba, tudják, mit kell olyankor tenni. Azonban most olyan ellenszél támadt, hogy ők se tudtak mit kezdeni vele. Féltek és egyedül voltak. Jézus ugyanis a parton maradt, csak őket küldte gyorsan a túlsó partra. A Károli-fordításban úgy szerepel, hogy Jézus „mindjárt kényszeríté” őket. Az eredeti görög szövegben pedig úgy hangzik ez, mint a hajóskapitány parancsa, hogy azonnal hajóra. Jézus Krisztus azonban nagyon jól tudta, hogy mi vár ott rájuk. Tudta, hogy jön egy próbatétel, ami a hitük mélyére vág és az ottani dolgokra kíváncsi. Elér-e még addig is? Vagy csak annyira elég,
míg Ő a közelükben van és szemmel látható módon, kézzel érinthetőleg részesülnek ők is a Mester csodáiból?
Az ötezer ember megvendégelése után vagyunk ugyanis, akkor könnyű hinni és Rá hagyatkozni, mikor így megoldja a kenyérgondokat – is –, sőt az evangélium leírása szerint ott előtte még sok beteget meggyógyított már (Mt 14,14: „és meggyógyította betegeiket”). János evangélista még azt is hozzáteszi itt, hogy a sokaság erővel királlyá akarta ekkor koronázni Jézust. Hogyne lenne könnyű ebben a helyzetben hinni, főként a tanítványoknak, akik mindent a legközelebbről láthattak, érzékelhettek?
A hajóban, a tengeren azonban minden másképp alakul! Jön a szél, összecsapnak a fejük felett a hullámok és bizony nem tudnak mit tenni. Sodródnak a körülményekkel. Biztosan ott voltak bennük a kétségek: talán most elveszünk?! Túl erős ez a szél, nem fogjuk túlélni! Csak mi maradtunk egymásnak, akikkel itt együtt vagyunk a hajón! De úgyis mind odaleszünk! … „Zavart, beteg, megtört a lelkem, / Ezer fájó sebet kapott.” (Ady Endre: A múltért) – kiálthatnának fel a költő szavaival… S hányszor éreztünk hasonlóan mi is az elmúlt napokban? Amikor azt mondtuk, éreztük, olyan vész támad ránk kívülről, amivel nem biztos, hogy meg tudunk küzdeni… Vagy mikor azt éreztük, egyedül vagyunk, már csak azokra számíthatunk, azokkal maradtunk, akikkel egy háztartásban vagyunk. Nem maradt más, csak a védekezés. Hátha megússzuk. Vesszük a maszkot, bebújunk a szobák rejtekébe, kerüljük az embereket, hogy védjük magunkat. Közben pedig háborog a lelkünk… belülről olyan viharok dúlnak bennünk, mint ott akkor a tanítványok hajójánál a Genezáreti tavon, s félünk, ebben veszünk el…
Ám ott a tengeren hirtelenjében történik valami. Megjelenik Jézus! Nem mintha eddig nem tudta volna, mi történik az övéivel, de most már a tanítványok is kezdik látni Őt. Bár előbb homályosan, mert a bennük lévő félelmek, aggályok, kétségek még elhomályosítják a látásukat, ám már felsejlik valami. Elhomályosodhat tehát Jézus jelenléte? Ebből a részből úgy tűnik, hogy még a hívő emberek életében is történhet ilyen. Hagyja ezt Isten? Innen az lesz világossá, hogy igen, időnként hagyja Isten. Isten szeret minket annyira, hogy tanítani és nevelni akar. Itt a hajóban lévő tanítványokkal is ezt akarta.
A vihar közepette kitört a tanítványok szívéből a kétségbeesés. Valami homályos alakot látnak a vízen közeledni feléjük. Ez csak kísértet lehet. Előtör a régi, istentelen gondolkodás, az a babonás félelem: ebből a helyzetből nem segíthet rajtunk, nem kerülhetünk ki, nincsen segítség. Olyan mélyre jutottunk, hogy már kísérteteket látunk.
Nagy áldások után, s nagy baj idején időnként úgy tűnik, mintha nem is lenne hite az embernek, mintha nem változott volna meg semmi sem. Mintha Jézus nem segítene, mintha magunkra hagyna. Nagy szél, nagy hullámok, süllyedő, vízzel megtelő hajó. Egymástól is félő tanítványok kiáltoznak, ordítoznak a sötétben. Megrettennek attól a még nem kivehető alaktól. A nagy csoda után most próbatételük közepette jött az ő csődjük.
Mutatja ez nekünk, hogy ha egy ember megtér, odatalál Jézushoz, az még nem jelenti azt, hogy kap egy pecsétet, hogy „kész” és már minden tökéletesen fog menni az életében. Akkor is jöhetnek kísértések, megpróbáltatások, sőt olyan bűnök is visszatérhetnek, amiről mi azt gondoltuk, már rég lezártuk… Bizony a hívő ember is átélheti és át is éli időnként a kísértés iszonyatos erejét, a csüggedés mocsarának szívóerejét. Azonban Jézus ilyenkor sem hagy egyedül, hanem jön és segít.
Hogy olvastuk a Szentírásból? Jézus a tengeren járva közeledett feléjük. Nem az azonnali körülmények megváltoztatásával mutatja meg Krisztus mindezek feletti hatalmát, hanem éppen azzal, hogy ezeken felülkerekedve tart a hajóból kiabáló tanítványok felé. Péter azonban még mindig személyes bizonyítékot akar. Mikor meghallja és már fel is ismeri hangjából Jézust – „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (27. vers) – ezek után ő még tovább megy és ő is a természet szabályainak ellentmondó módon szeretne Jézus felé tartani: azt kéri a Mestertől, hogy ő is hadd járhasson a vízen.
Valljuk be őszintén: mi hányszor voltunk már így? Mikor egy nehéz helyzetbe kerültünk, számunkra kilátástalan volt minden, könyörögtünk, imádságban kiáltoztunk Istenhez és mikor Ő meghallgatott, válaszolt, mi rögtön még többet akartunk…
Mit tesz erre Jézus? Nem utasítja vissza szeretett tanítványa kérését, hanem azt mondja neki: „Jöjj!” Péter pedig elindul a vízen és közeledik Jézushoz. A szél még ugyanúgy fúj, a vihar még dühöng, tép mindent, de míg Péter szeme Jézuson, addig nem
tudják ezek sem megakadályozni, hogy akár a vízen járva is közeledjen Megváltója felé. Jézus még ekkor sem a körülményeket változtatja meg, hanem egyedül a belé vetett bizalmat várja és így megmutatja, hogy Ő még ezek fölött is úrrá tud lenni. Amint azonban Péter leveszi tekintetét Jézusról – megreng a hit, helyet kap a kétség akár csak egy pillantásban is –, süllyedni kezd. Kezdik rögtön magukba szívni a körülmények. Veszélybe kerül.
Mit láthatunk tehát ebből a mai helyzetünkre vonatkoztatva? Az Úr Jézus megengedi a nehéz helyzeteket, akár a veszély- vagy vészhelyzeteket is az életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudna ezekről, vagy magunkra hagyna benne. Sőt, Ő kínálja a megoldást is: Ő maga a megoldás! Tekintsünk rá! Nem fog minden nehézség körülöttünk, vagy bennünk azonnal megszűnni, vagy a vészhelyzet azonnal megoldódni. Nem! De Ő meg tudja mutatni, hogy Úr ezek felett is. Ha Rá tekintünk, mi is képesek vagyunk és leszünk minden nehéz és romboló körülmény ellenére is Felé haladni, az Életnek Ura felé, dicsőséges országa felé. Itt kapcsolódhat rá az apostoli buzdítás biztatásként mai üzenetünkre: „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (– Károli fordításában) Pál apostol akkor írja e szavakat szeretett tanítványának, Timóteusnak, amikor ő személyesen és egyháza is nehéz helyzetben voltak. Timóteust mindennapi problémák gyötrik; kellemetlenségek (3,12: üldözések) kínozzák, Pál azonban Rómából, a fogságból mégis biztatja „szeretett fiát” a hitben és emlékezteti, Kitől kapták az elhívást. Nem a körülmények változásának ígéretével kezdi e levelet, hanem tekintetét a Szabadító Úrra irányítja! Ez a felhívás hangzik ma felénk is! Ne a körülményekre tekints, hanem egyedül Jézusra!
Ha visszatérünk az evangéliumi történésekhez a tanítványok közé a Genezáreti tavon: mikor Péter itt leveszi tekintetét az őt megmenteni igyekvő Krisztusról, és süllyedni kezd. Vagyis megint negatívan állta ki a hitnek próbáját, mert helyt adott félelmeinek, Jézus akkor sem hagyta elveszni őt, hanem kinyújtotta felé kezét. Még ekkor is! Mikor hitében sokadjára vallott kudarcot, Jézus még ekkor is utána nyúl. Péter személyes kérése és süllyedése nyomán így válhatott még inkább bizonyossággá előtte Jézus vigyázó és szabadító volta.
Így merhetünk hát mi is egyedül Rá hagyatkozni ezen nehéz körülmények között is és azzal a rendületlen hittel tekinteni a holnap felé, hogy Jézus úr ezek felett a helyzetek felett is és Ő volt az, aki a legtöbbet hozta el és életünk minden területére érvényes megoldást kínálja nekünk: a bűnbocsánatnak és az örök életnek ígéretét. Fogadjuk hát el ezt örömmel Tőle! Ahogy a költőnő, Túrmezei Erzsébet is írja: „Egyedül Rá kellene néznem, / s magamra révedek. / Ragyog a cél viharban, vészben, / s hányszor eltévedek. // Mégis… elcsüggedjek, megálljak? / Miért csüggedjek el? / Hisz oly keveset hiszek még, / s már az is fölemel. // Mint minden én nyomorúságom, / nagyobb a kegyelem. // Ebben hiszek, s szemem bűnbánón / megint ráemelem. // Kis hitet, hogy megerősítsen, / míg többről többre nő, / s egész a célig elsegítsen: / hatalmas Isten Ő.” (Mégis) Ámen.
Utóimádság: Örökkévaló Istenünk, áldunk és magasztalunk Téged azért, hogy tudhatjuk, Te Úr vagy minden körülmény felett a mi életünkben. Köszönjük, hogy ez igehirdetésben is táplálni és buzdítani akartad ezt a hitet mibennünk. Hálánkat zengjük, ha volt már ilyen megtapasztalás az életünkben, de Neked köszönjük meg azt is, ha ilyenek előtt állunk. Így tesszük le mindannyian a Te atyai gondoskodó kezedbe életünk vitelét, hiszen tudjuk, ott van a legjobb helyen: a szeretetnek, a kegyelemnek, az oltalomnak otthonában. Köszönjük, hogy Te gondoskodsz testi-lelki egészségünkről és ezt kérjük Tőled továbbra is. Te tudod, hogy melyikünknek milyen téren van szükségünk megoldásokra, kit milyen teher súlyt vagy nyomaszt, ezek alapján kérünk, fordulj hozzánk kegyelmesen. Hozzád kiáltunk most azokért, akikről tudjuk, hogy kiváltképp nehéz napokat élnek, a betegekért, a magányosaként, a járványtól sújtottakért, Te vagy az áldott Orvos, akire rábízzuk az ő gyógyulásukat. Imádkozunk ezért a nehéz helyzetben lévő világért, a félelmek közt gyötrődőkért, hogy Te adj ébredést, beléd kapaszkodást, boldog reménységet, mert mi tudjuk, hogy ez egyedül Tenálad készítetett el. Megköszönjük neked mindazt az erőt és energiát, amit az orvosoknak és ápolóknak adtál idáig is és kérünk, hogy segítsd őket továbbra is a helytállásban. Eléd visszük az országunk, népünk vezetőit, Te segítsd őket a döntéshozataloknál, hogy hadd lehessen minden döntésük az emberek javára, segítésére szeretettel teljes. Könyörgünk egyházunkért, gyülekezeteinkért, hogy rendíthetetlen,
Beléd kapaszkodó hittel tudjuk mindannyian átélni ezt a nehéz időszakot, hadd lássuk meg ebben is az általad elkészített alkalmakat, mikor nekünk Rólad kell bizonyságot tennünk akár tetteinkkel, akár szavainkkal, akár fizikai erőnkkel. Cselekedeteink által hadd épüljön a Te országod. Amit pedig gyarló emberi szavaink által nem tudtunk imádságunkban eléd vinni, azt, kérünk, halld meg, mikor az Úr Jézustól tanult imádsággal fordulunk Hozzád:
Úri ima:
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen!
Áldás: „Mert nem félelemnek lelkét adta nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” Ámen.
Jézus nem a körülményeket változtatja meg, de Úr azok felett is…
Köszöntés: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban.” (2Kor 1,2-4a) Ámen.
Előfohász: A mi segítségünk, lelki közösségünk és Igére való odafigyelésünk megáldása jöjjön az Úrtól, a mi Istenünktől, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ámen.
Lectio: Máté 14, 22-33.
„És mindjárt meghagyta a tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. A hajó pedig már a tenger közepén küzdött a hullámokkal, mivelhogy ellenszél volt.
Az éjszaka negyedik őrváltása idején odament hozzájuk Jézus a tengeren járva. Amikor meglátták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémültek, és azt mondták: Kísértet ez! És félelmükben kiáltoztak. De Jézus azonnal megszólította őket: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen. Ő pedig azt mondta: Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott. De látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt, és azt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elállt a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Bizony, Isten Fia vagy!”
Előimádság: Szerető Istenünk! Áldunk és magasztalunk azért, hogy tarthat még a kegyelmi időnk és ez időben oly sokszor érezhettük az elmúlt napokban is – ha a világ terhei ránk nehezedtek is és kétségek közé vontak is – hozzánk fordulásaidat, felemeléseidet, simításaidat. Urunk, kérünk, bocsásd meg, ha mindezek ellenére helyet kaptak szívünkben, életünkben a kételkedések, a félelmek és az aggodalmak… Te tudod jól, hogy milyen viharok dúlnak most a világban, hogy milyen testi-lelki veszélyek leselkednek ránk, vagy épp milyen anyagi bizonytalanságok közül érkeztünk most meg ide, a Te színed elé. Szükségünk van a Te szavadra, éltető üzenetedre, miként a szomjúhozónak a forrásvízre. Ezért kérünk, hogy ebből táplálj bennünket, ocsúdtasd szívünket-lelkünket és emeld hitbeli tekintetünket a Te dicsőségednek országa felé, ahonnan hadd kapjunk most Szentlelked által igei eligazítást e nehéz helyzetben. Az értünk földre jött, bűneink által keresztfára adott, általad pedig feltámasztott Urunknak, Jézus Krisztusnak, nevében kérünk, vedd kedvesen gyarló esedezésünket! Ámen.
Textus: 2Tim 1,7.
„Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”
Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!
Az elmúlt napok szinte pillanatról pillanatra változó és alakuló szigora, percről percre halmozódó rendeletek sokasága, közben pedig a mindenünnen felénk áradó veszély figyelmeztetés talán bennünket is ugyanúgy talált el, mint az a vihar ott a Genezáreti tavon a tanítványokat. Miért is mondom ezt? Mit érezhettek ott a tanítványok?
Ha megnézzük, ők egy olyan helyen vannak, ahol nagyon jól kiismerik magukat: többen közülük halászok, itt a tavon, ezen a tengeren keresték még nemrég a kenyerüket. Biztosan kerültek már viharba, tudják, mit kell olyankor tenni. Azonban most olyan ellenszél támadt, hogy ők se tudtak mit kezdeni vele. Féltek és egyedül voltak. Jézus ugyanis a parton maradt, csak őket küldte gyorsan a túlsó partra. A Károli-fordításban úgy szerepel, hogy Jézus „mindjárt kényszeríté” őket. Az eredeti görög szövegben pedig úgy hangzik ez, mint a hajóskapitány parancsa, hogy azonnal hajóra. Jézus Krisztus azonban nagyon jól tudta, hogy mi vár ott rájuk. Tudta, hogy jön egy próbatétel, ami a hitük mélyére vág és az ottani dolgokra kíváncsi. Elér-e még addig is? Vagy csak annyira elég,
míg Ő a közelükben van és szemmel látható módon, kézzel érinthetőleg részesülnek ők is a Mester csodáiból?
Az ötezer ember megvendégelése után vagyunk ugyanis, akkor könnyű hinni és Rá hagyatkozni, mikor így megoldja a kenyérgondokat – is –, sőt az evangélium leírása szerint ott előtte még sok beteget meggyógyított már (Mt 14,14: „és meggyógyította betegeiket”). János evangélista még azt is hozzáteszi itt, hogy a sokaság erővel királlyá akarta ekkor koronázni Jézust. Hogyne lenne könnyű ebben a helyzetben hinni, főként a tanítványoknak, akik mindent a legközelebbről láthattak, érzékelhettek?
A hajóban, a tengeren azonban minden másképp alakul! Jön a szél, összecsapnak a fejük felett a hullámok és bizony nem tudnak mit tenni. Sodródnak a körülményekkel. Biztosan ott voltak bennük a kétségek: talán most elveszünk?! Túl erős ez a szél, nem fogjuk túlélni! Csak mi maradtunk egymásnak, akikkel itt együtt vagyunk a hajón! De úgyis mind odaleszünk! … „Zavart, beteg, megtört a lelkem, / Ezer fájó sebet kapott.” (Ady Endre: A múltért) – kiálthatnának fel a költő szavaival… S hányszor éreztünk hasonlóan mi is az elmúlt napokban? Amikor azt mondtuk, éreztük, olyan vész támad ránk kívülről, amivel nem biztos, hogy meg tudunk küzdeni… Vagy mikor azt éreztük, egyedül vagyunk, már csak azokra számíthatunk, azokkal maradtunk, akikkel egy háztartásban vagyunk. Nem maradt más, csak a védekezés. Hátha megússzuk. Vesszük a maszkot, bebújunk a szobák rejtekébe, kerüljük az embereket, hogy védjük magunkat. Közben pedig háborog a lelkünk… belülről olyan viharok dúlnak bennünk, mint ott akkor a tanítványok hajójánál a Genezáreti tavon, s félünk, ebben veszünk el…
Ám ott a tengeren hirtelenjében történik valami. Megjelenik Jézus! Nem mintha eddig nem tudta volna, mi történik az övéivel, de most már a tanítványok is kezdik látni Őt. Bár előbb homályosan, mert a bennük lévő félelmek, aggályok, kétségek még elhomályosítják a látásukat, ám már felsejlik valami. Elhomályosodhat tehát Jézus jelenléte? Ebből a részből úgy tűnik, hogy még a hívő emberek életében is történhet ilyen. Hagyja ezt Isten? Innen az lesz világossá, hogy igen, időnként hagyja Isten. Isten szeret minket annyira, hogy tanítani és nevelni akar. Itt a hajóban lévő tanítványokkal is ezt akarta.
A vihar közepette kitört a tanítványok szívéből a kétségbeesés. Valami homályos alakot látnak a vízen közeledni feléjük. Ez csak kísértet lehet. Előtör a régi, istentelen gondolkodás, az a babonás félelem: ebből a helyzetből nem segíthet rajtunk, nem kerülhetünk ki, nincsen segítség. Olyan mélyre jutottunk, hogy már kísérteteket látunk.
Nagy áldások után, s nagy baj idején időnként úgy tűnik, mintha nem is lenne hite az embernek, mintha nem változott volna meg semmi sem. Mintha Jézus nem segítene, mintha magunkra hagyna. Nagy szél, nagy hullámok, süllyedő, vízzel megtelő hajó. Egymástól is félő tanítványok kiáltoznak, ordítoznak a sötétben. Megrettennek attól a még nem kivehető alaktól. A nagy csoda után most próbatételük közepette jött az ő csődjük.
Mutatja ez nekünk, hogy ha egy ember megtér, odatalál Jézushoz, az még nem jelenti azt, hogy kap egy pecsétet, hogy „kész” és már minden tökéletesen fog menni az életében. Akkor is jöhetnek kísértések, megpróbáltatások, sőt olyan bűnök is visszatérhetnek, amiről mi azt gondoltuk, már rég lezártuk… Bizony a hívő ember is átélheti és át is éli időnként a kísértés iszonyatos erejét, a csüggedés mocsarának szívóerejét. Azonban Jézus ilyenkor sem hagy egyedül, hanem jön és segít.
Hogy olvastuk a Szentírásból? Jézus a tengeren járva közeledett feléjük. Nem az azonnali körülmények megváltoztatásával mutatja meg Krisztus mindezek feletti hatalmát, hanem éppen azzal, hogy ezeken felülkerekedve tart a hajóból kiabáló tanítványok felé. Péter azonban még mindig személyes bizonyítékot akar. Mikor meghallja és már fel is ismeri hangjából Jézust – „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (27. vers) – ezek után ő még tovább megy és ő is a természet szabályainak ellentmondó módon szeretne Jézus felé tartani: azt kéri a Mestertől, hogy ő is hadd járhasson a vízen.
Valljuk be őszintén: mi hányszor voltunk már így? Mikor egy nehéz helyzetbe kerültünk, számunkra kilátástalan volt minden, könyörögtünk, imádságban kiáltoztunk Istenhez és mikor Ő meghallgatott, válaszolt, mi rögtön még többet akartunk…
Mit tesz erre Jézus? Nem utasítja vissza szeretett tanítványa kérését, hanem azt mondja neki: „Jöjj!” Péter pedig elindul a vízen és közeledik Jézushoz. A szél még ugyanúgy fúj, a vihar még dühöng, tép mindent, de míg Péter szeme Jézuson, addig nem
tudják ezek sem megakadályozni, hogy akár a vízen járva is közeledjen Megváltója felé. Jézus még ekkor sem a körülményeket változtatja meg, hanem egyedül a belé vetett bizalmat várja és így megmutatja, hogy Ő még ezek fölött is úrrá tud lenni. Amint azonban Péter leveszi tekintetét Jézusról – megreng a hit, helyet kap a kétség akár csak egy pillantásban is –, süllyedni kezd. Kezdik rögtön magukba szívni a körülmények. Veszélybe kerül.
Mit láthatunk tehát ebből a mai helyzetünkre vonatkoztatva? Az Úr Jézus megengedi a nehéz helyzeteket, akár a veszély- vagy vészhelyzeteket is az életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudna ezekről, vagy magunkra hagyna benne. Sőt, Ő kínálja a megoldást is: Ő maga a megoldás! Tekintsünk rá! Nem fog minden nehézség körülöttünk, vagy bennünk azonnal megszűnni, vagy a vészhelyzet azonnal megoldódni. Nem! De Ő meg tudja mutatni, hogy Úr ezek felett is. Ha Rá tekintünk, mi is képesek vagyunk és leszünk minden nehéz és romboló körülmény ellenére is Felé haladni, az Életnek Ura felé, dicsőséges országa felé. Itt kapcsolódhat rá az apostoli buzdítás biztatásként mai üzenetünkre: „Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (– Károli fordításában) Pál apostol akkor írja e szavakat szeretett tanítványának, Timóteusnak, amikor ő személyesen és egyháza is nehéz helyzetben voltak. Timóteust mindennapi problémák gyötrik; kellemetlenségek (3,12: üldözések) kínozzák, Pál azonban Rómából, a fogságból mégis biztatja „szeretett fiát” a hitben és emlékezteti, Kitől kapták az elhívást. Nem a körülmények változásának ígéretével kezdi e levelet, hanem tekintetét a Szabadító Úrra irányítja! Ez a felhívás hangzik ma felénk is! Ne a körülményekre tekints, hanem egyedül Jézusra!
Ha visszatérünk az evangéliumi történésekhez a tanítványok közé a Genezáreti tavon: mikor Péter itt leveszi tekintetét az őt megmenteni igyekvő Krisztusról, és süllyedni kezd. Vagyis megint negatívan állta ki a hitnek próbáját, mert helyt adott félelmeinek, Jézus akkor sem hagyta elveszni őt, hanem kinyújtotta felé kezét. Még ekkor is! Mikor hitében sokadjára vallott kudarcot, Jézus még ekkor is utána nyúl. Péter személyes kérése és süllyedése nyomán így válhatott még inkább bizonyossággá előtte Jézus vigyázó és szabadító volta.
Így merhetünk hát mi is egyedül Rá hagyatkozni ezen nehéz körülmények között is és azzal a rendületlen hittel tekinteni a holnap felé, hogy Jézus úr ezek felett a helyzetek felett is és Ő volt az, aki a legtöbbet hozta el és életünk minden területére érvényes megoldást kínálja nekünk: a bűnbocsánatnak és az örök életnek ígéretét. Fogadjuk hát el ezt örömmel Tőle! Ahogy a költőnő, Túrmezei Erzsébet is írja: „Egyedül Rá kellene néznem, / s magamra révedek. / Ragyog a cél viharban, vészben, / s hányszor eltévedek. // Mégis… elcsüggedjek, megálljak? / Miért csüggedjek el? / Hisz oly keveset hiszek még, / s már az is fölemel. // Mint minden én nyomorúságom, / nagyobb a kegyelem. // Ebben hiszek, s szemem bűnbánón / megint ráemelem. // Kis hitet, hogy megerősítsen, / míg többről többre nő, / s egész a célig elsegítsen: / hatalmas Isten Ő.” (Mégis) Ámen.
Utóimádság: Örökkévaló Istenünk, áldunk és magasztalunk Téged azért, hogy tudhatjuk, Te Úr vagy minden körülmény felett a mi életünkben. Köszönjük, hogy ez igehirdetésben is táplálni és buzdítani akartad ezt a hitet mibennünk. Hálánkat zengjük, ha volt már ilyen megtapasztalás az életünkben, de Neked köszönjük meg azt is, ha ilyenek előtt állunk. Így tesszük le mindannyian a Te atyai gondoskodó kezedbe életünk vitelét, hiszen tudjuk, ott van a legjobb helyen: a szeretetnek, a kegyelemnek, az oltalomnak otthonában. Köszönjük, hogy Te gondoskodsz testi-lelki egészségünkről és ezt kérjük Tőled továbbra is. Te tudod, hogy melyikünknek milyen téren van szükségünk megoldásokra, kit milyen teher súlyt vagy nyomaszt, ezek alapján kérünk, fordulj hozzánk kegyelmesen. Hozzád kiáltunk most azokért, akikről tudjuk, hogy kiváltképp nehéz napokat élnek, a betegekért, a magányosaként, a járványtól sújtottakért, Te vagy az áldott Orvos, akire rábízzuk az ő gyógyulásukat. Imádkozunk ezért a nehéz helyzetben lévő világért, a félelmek közt gyötrődőkért, hogy Te adj ébredést, beléd kapaszkodást, boldog reménységet, mert mi tudjuk, hogy ez egyedül Tenálad készítetett el. Megköszönjük neked mindazt az erőt és energiát, amit az orvosoknak és ápolóknak adtál idáig is és kérünk, hogy segítsd őket továbbra is a helytállásban. Eléd visszük az országunk, népünk vezetőit, Te segítsd őket a döntéshozataloknál, hogy hadd lehessen minden döntésük az emberek javára, segítésére szeretettel teljes. Könyörgünk egyházunkért, gyülekezeteinkért, hogy rendíthetetlen,
Beléd kapaszkodó hittel tudjuk mindannyian átélni ezt a nehéz időszakot, hadd lássuk meg ebben is az általad elkészített alkalmakat, mikor nekünk Rólad kell bizonyságot tennünk akár tetteinkkel, akár szavainkkal, akár fizikai erőnkkel. Cselekedeteink által hadd épüljön a Te országod. Amit pedig gyarló emberi szavaink által nem tudtunk imádságunkban eléd vinni, azt, kérünk, halld meg, mikor az Úr Jézustól tanult imádsággal fordulunk Hozzád:
Úri ima:
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen!
Áldás: „Mert nem félelemnek lelkét adta nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” Ámen.