Prédikáció – Áldozócsütörtök, 2020. május 21.
Takács Klaudia
Köszöntés: Áldást és békességet kívánva az apostol szavaival köszöntöm a Kedves Testvéreket ma esti áldozócsütörtöki ünnepi istentiszteletünkön: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.“ (1Kor 1,3) Ámen.
Fennálló: 42,1. Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik
Nagyének: 359,1-2. Úr Jézus, aki felséggel és dicsőséggel mentél égbe...
Előfohász: A mi segítségünk, áldozócsütörtöki ünnepi istentiszteletünk megáldása és megszentelése jöjjön az Úrtól, a mi Istenünktől, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök és igaz Isten. Ámen.
Előimádság: Kegyelmes Urunk, az a vágyódás hozott most bennünket ide, a Te színed elé, hogy Krisztusra tekintsünk, ahogyan tették ezt mennybemenetelének tanúi, az ő tanítványai is. Nem szeretnénk azonban ebben az ámulatban bennemaradni, hanem meghallani és teljesíteni azokat a feladatokat, melyeket Te ránk bízol. Köszönjük, hogy Jézus értünk, mai tanítványaiért is felöltötte az emberi testet, hogy előttünk is megjárt minden mélységet és magasságot és érettünk is vállalta a golgotai szenvedést és kereszthalált, hogy így nekünk is életünk, örök életünk lehessen. Áldunk Téged azért a csodálatos evangéliumért is, hogy Krisztus Urunk földről a mennyekbe való felemeltetése nemcsak egy valamikor látható és lejegyzett csodajelenet volt, hanem a számunkra elkészített út is, melyen az Ő érdeméért követhetjük mi is Őt. Ennek megértésében segíts ma is bennünket, hogy tekintetünket soha ne vegyük le Róla, hanem így tudjunk méltó gyermekeidként tartani a Te dicsőségednek országa felé. Szólj most mihozzánk, értesd meg velünk ennek az ünnepnek üzenetét, részeltess bennünket így is a Te csodálatos ajándékaidban. Jézus nevében kérünk, vedd kedvesen gyarló esedezésünket és áldd meg istentiszteletünket! Ámen.
Textus: Lukács 24,44-53.
„Majd azt mondta nekik – t.i. Jézus –: Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és azt mondta nekik: Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi. Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.
Azután kivezette őket Betániáig, majd felemelte kezeit, és megáldotta őket. És mialatt áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ők pedig őt imádva, nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, és mindenkor a templomban voltak, és dicsőítették Istent.“
Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!
Lukács az evangéliumában ilyen röviden adja közre Jézus mennybemenetelét. Itt nincsenek leírva a körülmények, a mód – a felhők takarák őt el, ahogyan ezt az ApCsel-ből tudjuk –, hanem csak ennyi: „eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe“. Márk evangélista pedig még ettől is tömörebbre fogja: „felvitetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.“ (Mk 15,19) Mégis milyen örömhír, mekkora biztatás van számunkra ebben a pár szóban! Benne van, amit szép dicséretünkben így szoktunk énekelni: „A Krisztus mennybe felméne, / Hogy nékünk helyet szerzene, / Atyjával megbékéltetne, / Életre bévinne.“ (358. dicséret 1. verse)
Lukács ezzel a tömör leírással zárja evangéliumát, Jézus földi élete eseményeinek sorát. Amit azonban meg kell látnunk, hogy nála Jézus születésének körülményei pontosan le vannak írva, innen értesülünk a legrészletesebben Mária fogantatásáról, a szűztől való születésről. Arra szeretném most ez által ráirányítani a figyelmünket, hogy Krisztus mennybemenetelénél ugyanolyan zavarba ejtő hittitokról van szó, mint Jézus születésének ezen csodájánál. Szemléltetésként gondolhatunk itt két kijelölt pontra is akár egy egyenesen, melyek a Jézusban adott isteni kijelentést határolják, ám itt – és e pontok közt is – minden felfelé mutat, mind a kettő – a kezdő- és végpont egyaránt – azt erősítik ugyanis meg és egyértelműen arra mutatnak, hogy a Jézusban kapott kijelentés „felülről“ van. Úgy olvastam egyszer egy kollégám magyarázatában, hogy „azt is lehet mondani, hogy egy fordított inkarnációról, testtélételről van szó a mennybemenetelben.“ Mi, az Újszövetség talaján álló Krisztus-követők tehát már tudhatjuk, hogy mind a kettő ugyanazt az örömhírt hirdeti nekünk: Krisztusban való meglátogatásunkat, aki ha testileg nincs is közöttünk, soha nem hagy bennünket egyedül, mert Ő megígérte, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig (Mt 28,20b). Ez a Krisztus Jézus pedig az emberi testet felöltve megjárt előttünk minden mélységet és magasságot, mit emberlétünk jelenthet, majd felment a mennybe, hogy ily módon is utat készítsen nekünk.
Megfigyelhettük, hogy mai alapigénk szoros kapcsolatban áll a feltámadást követő beszámolókkal. Ezt meglátva a következő részekre oszthatnánk fel az elhangzott igerészt: Jézus az Ószövetség helyes értelmezésére tanítja tanítványait, a tanítványok küldetése: az evangélium hirdetése és az itt Lukács evangéliumában csak röviden leírt mennybemenetel. Ezeket fogjuk most mi is érinteni.
Az Írás helyes értelmezésének pontjánál – ami ugye akkor, Jézus idejében még az ótestamentumi iratokat jelentette – ki kell hangsúlyoznunk, hogy a tanítványok fejébe még az Ószövetség zsidó értelmezése vésődött be. Ők a dávidi királyság helyreállítását várták. Ezt vehetjük ki közvetlenül a mennybemenetel előtt feltett kérdésükből is: „Uram, nemde ebben az időben állítod helyre a királyságot Izráelnek?“ (ApCsel 1,6) De nyilvánvalóan Jézusnak nem az volt a célja, hogy egy behatárolt földi birodalom királya legyen. Már Pilátusnak megmondta: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.“ (Jn 18,36) Más szavakkal: Jézus nem azért jött, hogy az elpusztult zsidó birodalmat helyreállítsa. Előtte sokkal nagyobb dolgok vannak, ehhez pedig hozzá tartozott az is, ami a mennybemenetel előtt néhány héttel történt: a kereszthalál és a feltámadás. Ennek helyes megértése jelenti az alapot és lényeget. Nyilvánvalóan ezek a dolgok szóba kerültek Jézus és a tanítványok közt a feltámadását követően is. Gondoljunk csak az emmausi úton történtekre, mikor ezt mondta az ott haladó tanítványoknak: „Ó, balgák és rest szívűek mindazoknak az elhivésére, amiket a próféták szóltak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, amelyek felőle megírattak az Írásokban.“ Itt is láthatjuk, hogyan magyarázza Jézus a tanítványainak az Ószövetséget, hogy az ő (váltság)művét megértsék. Számos olyan helyet idézhetnénk fel az Ótestamentumból, mely Krisztusra, az Ő megváltó művére utal (pl. már a bűnesetet követően, Zsolt 22, Ézs 53, ...). Vagy mondhatnánk úgy is, hogy minden, amit Jézus tett, megfelel Isten tervének, amit Ő már az Ószövetség prófétái által meghirdetett, kijelentett. Erre utal és ez lesz érthetővé mai alapigénkből is, mikor ezt mondja Jézus: „be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban... Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve.“ Ezzel teszi egyértelművé, hogy Ő maga, tettei és elvégzett váltságműve, valamint mindennek következményei az ószövetségi ígéretek tárgyai. Ezen irányelvek mentén fogja helyreállítani az Ő királyságát, az Ő országát.
Mikor Jézus ott állt Pilátus előtt és azt magyarázta, hogy az Ő országa nem evilágból való, hozzátette még: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.“ (Jn 18,37) Az az ország tehát, melyben Krisztus uralkodik, az igazság birodalma. Jézus az igazságon keresztül uralkodik, az Ő eszköze nem az erőszak. Az Ő országa ott van, ahol az Ige tisztán hirdettetik, ahol Jézus Krisztusról helyesen beszélnek, ahol az Ő megváltó művéről tudomást vesznek és mindezt elfogadva bűneik felismerésével és megbánásával elvezeti őket az egyedül üdvözítő Krisztus-hithez. Az evangélium hirdetése, a Róla szóló bizonyságtétel pedig Jézus nyomatékos, határozott parancsa, így olvastuk itt: „az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között“. Ez a felszólítás pedig nekünk is szól. Ha pedig most az jár az eszedben, hogy igen ám, de én nem tudok olyan egyszerűen mások elé kiállni és nekik Jézusról beszélni, akkor hadd meséljek el egy számomra kedves képletes hasonlatot, melyet egy ökumenikus imahét alkalmával egy katolikus kollégámtól hallottam, hogy az a biblia, melyet a nem hívő testvéreink is látnak és olvasnak, az a mi életünk. Ez tud előttük Jézusról bizonyságot tenni, mert ez van előttük, ezt látják! Ekkora a felelősségünk tehát, hogy mindenütt minden pillanatunkban egyedül Krisztusra mutassunk!
Tanítványainak pedig Jézus a következő útmutatást adta: „Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi.“ Megfigyelhetjük, hogy tanúknak nevezi őket. Mondhatjuk azt, hogy az ő „tanúvallomásuk“ meghatározó a jövőbeli egyház tekintetében. Bár mi nem vagyunk úgy Jézus tetteinek tanúi, ahogyan az akkori tanítványai voltak, az elhívott 12 – akik közül most már csak 11 van jelen –, de Isten szavának hirdetésére való felszólítás továbbra is érvényes. Feladatunk, hogy mindazt, amit a Szentírásban Isten mond, hirdessük. Ebben nem szabad felengednünk. Ez az a mód egyébként, ahogyan most Krisztus látható hatalmát, uralmát gyakorolja: az Ő országa az evangélium által közeledik és az embereknek részük van ebben, úgy, hogy hisznek benne.
Végezetül pedig búcsút vett Jézus a tanítványaitól. Jézus nagyon jól tudta, hogy vissza fog térni az Atyához és tanítványainak ezentúl testi jelenléte nélkül kell boldogulniuk. Ha el is küldi hozzájuk a Szentlelket, aki majd mennyei erővel ruházza fel őket, de a láthatóan jelenlévő Mesterük nélkül kell majd helyt állniuk. Csak ennyit olvastunk erről: „kivezette őket Betániáig, majd felemelte kezeit, és megáldotta őket. És mialatt áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.“ Biztosak lehettek tehát abban, hogy Isten áldásaiban részesülnek. Máté evangélistánál így olvashatjuk ezt az ígéretet – amire már korábban is utaltunk –: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.“ (Mt 28,20b) Isten áldása tehát Krisztusban van, aki pedig megígérte nekik, hogy nem hagyja el őket. Ez az ígéret pedig a világ végezetéig érvényes, tehát ma, holnap és a jövőben is – míg az Atya akaratából fenntartja ezt a világot.
Ennek örömével menjünk mi is tovább, végezzük a ránk bízott feladatokat, hogy életünk felhői se tudják soha eltakarni Őt előlünk, hanem e mennybemenetel napi üzenet szítsa fel bennünk, hogy boldogan énekeljük:
Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,
Néked énekelünk boldog éneket.
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap!
...
Menjünk mindig feléd, tekintsünk reád,
Szentlelked erejét add nékünk tovább!
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap!
...
Várunk, áldott Király, bizony, jöjj hamar,
Várunk, égi Király, bizony, jöjj hamar!
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap! Ámen.
Utóimádság: Mennyei Édesatyánk Krisztus Jézus által! Áldunk és magasztalunk Téged azért, hogy hétköznapjainkat ünnepnapokkal töröd meg, mikoris a mi szürkeségeinkbe beleragyog a Te mindent átölelő és felélénkítő fényed, hogy ily módon is közeledsz hozzánk, gyarló és bűnös gyermekeidhez. Köszönjük e mai üzenetedet, melyben újra megerősítetted bennünk, hogy pusztítson a világon bármilyen vész, veszélyeztesse testünket bármilyen vírus, mi akkor sem kell, hogy egyedül maradjunk, mert Te velünk vagy és Te uralkodsz ezek felett is. Köszönjük, hogy így érkezhettünk meg a mai ünnepnapra, hogy Te elkészítettél mindent a számunkra – a nyitott templomajtókat és az üzenetet is –, hogy így tudjunk e gyülekezeti közösségben is Krisztus Urunk mennybemenetelére emlékezve egy szívvel és szájjal magasztalni Téged, hogy ez érettünk is megtörténhetet, hogy nekünk is utat mutasson, valamint hogy tudhatjuk, Ő odafenn érettünk is közbenjár. Így szeretnénk most a Te kezedbe letenni életünk vitelét személyesen és gyülekezetként egyaránt. Rád bízzuk a mi holnapunkat és jövendőnket, tudva azt, hogy akik téged szeretnek, minden a javukra szolgál. Így szeretnénk tőled elfogadni a nehézségeket, a bajokat, a megpróbáltatásokat is, hiszen tudjuk, Te ezekből is hatalmas dolgokat tudsz kihozni. Könyörgünk azokért is, akik már éppen ilyen helyzetben vannak, a betegekért, a magányosakért, a gyászolókért, a megtörtekért, az aggodalmaskodókért, Téged kérünk, Te látogass meg kit-kit az ő szükségében. Fohászkodunk azokért, akikre most még nagyobb terhek hárulnak: az orvosokért, az ápolókért és minden segítőért, Te adj nekik erőt, kitartást és bölcsességet a helytállásra. Imádkozunk a mi gyülekezetünkért, kicsikért és nagyokért egyaránt, könyörgünk a családokért és a házasságokért, valamint hozzád kiáltunk egyházunkért, népünkért, nemzetünkért, hogy a holnap egy időben megszólaló harangok ne csak összetartozásunkat, de főleg hozzád való tartozásunkat hirdessék számunkra is és mások számára is. Jó pásztorként kérünk, maradj velünk, vezérelj bennünket. Amit pedig gyarló emberi szavainkkal nem tudtunk eléd hozni, azt kérünk, halld ki, mikor az Úr Jézustól tanult imádsággal fordulunk Hozzád:
„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen!
Áldás: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az arcát rajtad az Úr, és legyen kegyelmes hozzád. Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon néked békességet.” (4Móz 6,24-26) Ámen.
Hirdetések:
* Hirdetem a Gyülekezet előtt, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is csatlakozik a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsának határozatához, mely szerint 2020. május 22-én a Magyar Református Egységnap alkalmából 10.00 órakor szólaljanak meg a templomok harangjai. A holnap megkonduló haragok tehát erre az évfordulóra emlékeztetnek majd bennünket.
Az Úr Jézus Krisztus pedig legyen és maradjon gyülekezetünk megtartó Pásztora!
Záró ének: 360,1-2. Szent egek, minden boldogok hajléki, A nagy király jön, nyíljatok meg néki!.
Takács Klaudia
Köszöntés: Áldást és békességet kívánva az apostol szavaival köszöntöm a Kedves Testvéreket ma esti áldozócsütörtöki ünnepi istentiszteletünkön: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.“ (1Kor 1,3) Ámen.
Fennálló: 42,1. Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik
Nagyének: 359,1-2. Úr Jézus, aki felséggel és dicsőséggel mentél égbe...
Előfohász: A mi segítségünk, áldozócsütörtöki ünnepi istentiszteletünk megáldása és megszentelése jöjjön az Úrtól, a mi Istenünktől, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök és igaz Isten. Ámen.
Előimádság: Kegyelmes Urunk, az a vágyódás hozott most bennünket ide, a Te színed elé, hogy Krisztusra tekintsünk, ahogyan tették ezt mennybemenetelének tanúi, az ő tanítványai is. Nem szeretnénk azonban ebben az ámulatban bennemaradni, hanem meghallani és teljesíteni azokat a feladatokat, melyeket Te ránk bízol. Köszönjük, hogy Jézus értünk, mai tanítványaiért is felöltötte az emberi testet, hogy előttünk is megjárt minden mélységet és magasságot és érettünk is vállalta a golgotai szenvedést és kereszthalált, hogy így nekünk is életünk, örök életünk lehessen. Áldunk Téged azért a csodálatos evangéliumért is, hogy Krisztus Urunk földről a mennyekbe való felemeltetése nemcsak egy valamikor látható és lejegyzett csodajelenet volt, hanem a számunkra elkészített út is, melyen az Ő érdeméért követhetjük mi is Őt. Ennek megértésében segíts ma is bennünket, hogy tekintetünket soha ne vegyük le Róla, hanem így tudjunk méltó gyermekeidként tartani a Te dicsőségednek országa felé. Szólj most mihozzánk, értesd meg velünk ennek az ünnepnek üzenetét, részeltess bennünket így is a Te csodálatos ajándékaidban. Jézus nevében kérünk, vedd kedvesen gyarló esedezésünket és áldd meg istentiszteletünket! Ámen.
Textus: Lukács 24,44-53.
„Majd azt mondta nekik – t.i. Jézus –: Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és azt mondta nekik: Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi. Azért én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.
Azután kivezette őket Betániáig, majd felemelte kezeit, és megáldotta őket. És mialatt áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ők pedig őt imádva, nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, és mindenkor a templomban voltak, és dicsőítették Istent.“
Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim!
Lukács az evangéliumában ilyen röviden adja közre Jézus mennybemenetelét. Itt nincsenek leírva a körülmények, a mód – a felhők takarák őt el, ahogyan ezt az ApCsel-ből tudjuk –, hanem csak ennyi: „eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe“. Márk evangélista pedig még ettől is tömörebbre fogja: „felvitetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.“ (Mk 15,19) Mégis milyen örömhír, mekkora biztatás van számunkra ebben a pár szóban! Benne van, amit szép dicséretünkben így szoktunk énekelni: „A Krisztus mennybe felméne, / Hogy nékünk helyet szerzene, / Atyjával megbékéltetne, / Életre bévinne.“ (358. dicséret 1. verse)
Lukács ezzel a tömör leírással zárja evangéliumát, Jézus földi élete eseményeinek sorát. Amit azonban meg kell látnunk, hogy nála Jézus születésének körülményei pontosan le vannak írva, innen értesülünk a legrészletesebben Mária fogantatásáról, a szűztől való születésről. Arra szeretném most ez által ráirányítani a figyelmünket, hogy Krisztus mennybemenetelénél ugyanolyan zavarba ejtő hittitokról van szó, mint Jézus születésének ezen csodájánál. Szemléltetésként gondolhatunk itt két kijelölt pontra is akár egy egyenesen, melyek a Jézusban adott isteni kijelentést határolják, ám itt – és e pontok közt is – minden felfelé mutat, mind a kettő – a kezdő- és végpont egyaránt – azt erősítik ugyanis meg és egyértelműen arra mutatnak, hogy a Jézusban kapott kijelentés „felülről“ van. Úgy olvastam egyszer egy kollégám magyarázatában, hogy „azt is lehet mondani, hogy egy fordított inkarnációról, testtélételről van szó a mennybemenetelben.“ Mi, az Újszövetség talaján álló Krisztus-követők tehát már tudhatjuk, hogy mind a kettő ugyanazt az örömhírt hirdeti nekünk: Krisztusban való meglátogatásunkat, aki ha testileg nincs is közöttünk, soha nem hagy bennünket egyedül, mert Ő megígérte, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig (Mt 28,20b). Ez a Krisztus Jézus pedig az emberi testet felöltve megjárt előttünk minden mélységet és magasságot, mit emberlétünk jelenthet, majd felment a mennybe, hogy ily módon is utat készítsen nekünk.
Megfigyelhettük, hogy mai alapigénk szoros kapcsolatban áll a feltámadást követő beszámolókkal. Ezt meglátva a következő részekre oszthatnánk fel az elhangzott igerészt: Jézus az Ószövetség helyes értelmezésére tanítja tanítványait, a tanítványok küldetése: az evangélium hirdetése és az itt Lukács evangéliumában csak röviden leírt mennybemenetel. Ezeket fogjuk most mi is érinteni.
Az Írás helyes értelmezésének pontjánál – ami ugye akkor, Jézus idejében még az ótestamentumi iratokat jelentette – ki kell hangsúlyoznunk, hogy a tanítványok fejébe még az Ószövetség zsidó értelmezése vésődött be. Ők a dávidi királyság helyreállítását várták. Ezt vehetjük ki közvetlenül a mennybemenetel előtt feltett kérdésükből is: „Uram, nemde ebben az időben állítod helyre a királyságot Izráelnek?“ (ApCsel 1,6) De nyilvánvalóan Jézusnak nem az volt a célja, hogy egy behatárolt földi birodalom királya legyen. Már Pilátusnak megmondta: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.“ (Jn 18,36) Más szavakkal: Jézus nem azért jött, hogy az elpusztult zsidó birodalmat helyreállítsa. Előtte sokkal nagyobb dolgok vannak, ehhez pedig hozzá tartozott az is, ami a mennybemenetel előtt néhány héttel történt: a kereszthalál és a feltámadás. Ennek helyes megértése jelenti az alapot és lényeget. Nyilvánvalóan ezek a dolgok szóba kerültek Jézus és a tanítványok közt a feltámadását követően is. Gondoljunk csak az emmausi úton történtekre, mikor ezt mondta az ott haladó tanítványoknak: „Ó, balgák és rest szívűek mindazoknak az elhivésére, amiket a próféták szóltak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, amelyek felőle megírattak az Írásokban.“ Itt is láthatjuk, hogyan magyarázza Jézus a tanítványainak az Ószövetséget, hogy az ő (váltság)művét megértsék. Számos olyan helyet idézhetnénk fel az Ótestamentumból, mely Krisztusra, az Ő megváltó művére utal (pl. már a bűnesetet követően, Zsolt 22, Ézs 53, ...). Vagy mondhatnánk úgy is, hogy minden, amit Jézus tett, megfelel Isten tervének, amit Ő már az Ószövetség prófétái által meghirdetett, kijelentett. Erre utal és ez lesz érthetővé mai alapigénkből is, mikor ezt mondja Jézus: „be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban... Így van megírva: Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halottak közül. És az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között, Jeruzsálemtől elkezdve.“ Ezzel teszi egyértelművé, hogy Ő maga, tettei és elvégzett váltságműve, valamint mindennek következményei az ószövetségi ígéretek tárgyai. Ezen irányelvek mentén fogja helyreállítani az Ő királyságát, az Ő országát.
Mikor Jézus ott állt Pilátus előtt és azt magyarázta, hogy az Ő országa nem evilágból való, hozzátette még: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.“ (Jn 18,37) Az az ország tehát, melyben Krisztus uralkodik, az igazság birodalma. Jézus az igazságon keresztül uralkodik, az Ő eszköze nem az erőszak. Az Ő országa ott van, ahol az Ige tisztán hirdettetik, ahol Jézus Krisztusról helyesen beszélnek, ahol az Ő megváltó művéről tudomást vesznek és mindezt elfogadva bűneik felismerésével és megbánásával elvezeti őket az egyedül üdvözítő Krisztus-hithez. Az evangélium hirdetése, a Róla szóló bizonyságtétel pedig Jézus nyomatékos, határozott parancsa, így olvastuk itt: „az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden pogány között“. Ez a felszólítás pedig nekünk is szól. Ha pedig most az jár az eszedben, hogy igen ám, de én nem tudok olyan egyszerűen mások elé kiállni és nekik Jézusról beszélni, akkor hadd meséljek el egy számomra kedves képletes hasonlatot, melyet egy ökumenikus imahét alkalmával egy katolikus kollégámtól hallottam, hogy az a biblia, melyet a nem hívő testvéreink is látnak és olvasnak, az a mi életünk. Ez tud előttük Jézusról bizonyságot tenni, mert ez van előttük, ezt látják! Ekkora a felelősségünk tehát, hogy mindenütt minden pillanatunkban egyedül Krisztusra mutassunk!
Tanítványainak pedig Jézus a következő útmutatást adta: „Jeruzsálemtől elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek tanúi.“ Megfigyelhetjük, hogy tanúknak nevezi őket. Mondhatjuk azt, hogy az ő „tanúvallomásuk“ meghatározó a jövőbeli egyház tekintetében. Bár mi nem vagyunk úgy Jézus tetteinek tanúi, ahogyan az akkori tanítványai voltak, az elhívott 12 – akik közül most már csak 11 van jelen –, de Isten szavának hirdetésére való felszólítás továbbra is érvényes. Feladatunk, hogy mindazt, amit a Szentírásban Isten mond, hirdessük. Ebben nem szabad felengednünk. Ez az a mód egyébként, ahogyan most Krisztus látható hatalmát, uralmát gyakorolja: az Ő országa az evangélium által közeledik és az embereknek részük van ebben, úgy, hogy hisznek benne.
Végezetül pedig búcsút vett Jézus a tanítványaitól. Jézus nagyon jól tudta, hogy vissza fog térni az Atyához és tanítványainak ezentúl testi jelenléte nélkül kell boldogulniuk. Ha el is küldi hozzájuk a Szentlelket, aki majd mennyei erővel ruházza fel őket, de a láthatóan jelenlévő Mesterük nélkül kell majd helyt állniuk. Csak ennyit olvastunk erről: „kivezette őket Betániáig, majd felemelte kezeit, és megáldotta őket. És mialatt áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.“ Biztosak lehettek tehát abban, hogy Isten áldásaiban részesülnek. Máté evangélistánál így olvashatjuk ezt az ígéretet – amire már korábban is utaltunk –: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.“ (Mt 28,20b) Isten áldása tehát Krisztusban van, aki pedig megígérte nekik, hogy nem hagyja el őket. Ez az ígéret pedig a világ végezetéig érvényes, tehát ma, holnap és a jövőben is – míg az Atya akaratából fenntartja ezt a világot.
Ennek örömével menjünk mi is tovább, végezzük a ránk bízott feladatokat, hogy életünk felhői se tudják soha eltakarni Őt előlünk, hanem e mennybemenetel napi üzenet szítsa fel bennünk, hogy boldogan énekeljük:
Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,
Néked énekelünk boldog éneket.
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap!
...
Menjünk mindig feléd, tekintsünk reád,
Szentlelked erejét add nékünk tovább!
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap!
...
Várunk, áldott Király, bizony, jöjj hamar,
Várunk, égi Király, bizony, jöjj hamar!
Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,
őrizd életünk minden nap! Ámen.
Utóimádság: Mennyei Édesatyánk Krisztus Jézus által! Áldunk és magasztalunk Téged azért, hogy hétköznapjainkat ünnepnapokkal töröd meg, mikoris a mi szürkeségeinkbe beleragyog a Te mindent átölelő és felélénkítő fényed, hogy ily módon is közeledsz hozzánk, gyarló és bűnös gyermekeidhez. Köszönjük e mai üzenetedet, melyben újra megerősítetted bennünk, hogy pusztítson a világon bármilyen vész, veszélyeztesse testünket bármilyen vírus, mi akkor sem kell, hogy egyedül maradjunk, mert Te velünk vagy és Te uralkodsz ezek felett is. Köszönjük, hogy így érkezhettünk meg a mai ünnepnapra, hogy Te elkészítettél mindent a számunkra – a nyitott templomajtókat és az üzenetet is –, hogy így tudjunk e gyülekezeti közösségben is Krisztus Urunk mennybemenetelére emlékezve egy szívvel és szájjal magasztalni Téged, hogy ez érettünk is megtörténhetet, hogy nekünk is utat mutasson, valamint hogy tudhatjuk, Ő odafenn érettünk is közbenjár. Így szeretnénk most a Te kezedbe letenni életünk vitelét személyesen és gyülekezetként egyaránt. Rád bízzuk a mi holnapunkat és jövendőnket, tudva azt, hogy akik téged szeretnek, minden a javukra szolgál. Így szeretnénk tőled elfogadni a nehézségeket, a bajokat, a megpróbáltatásokat is, hiszen tudjuk, Te ezekből is hatalmas dolgokat tudsz kihozni. Könyörgünk azokért is, akik már éppen ilyen helyzetben vannak, a betegekért, a magányosakért, a gyászolókért, a megtörtekért, az aggodalmaskodókért, Téged kérünk, Te látogass meg kit-kit az ő szükségében. Fohászkodunk azokért, akikre most még nagyobb terhek hárulnak: az orvosokért, az ápolókért és minden segítőért, Te adj nekik erőt, kitartást és bölcsességet a helytállásra. Imádkozunk a mi gyülekezetünkért, kicsikért és nagyokért egyaránt, könyörgünk a családokért és a házasságokért, valamint hozzád kiáltunk egyházunkért, népünkért, nemzetünkért, hogy a holnap egy időben megszólaló harangok ne csak összetartozásunkat, de főleg hozzád való tartozásunkat hirdessék számunkra is és mások számára is. Jó pásztorként kérünk, maradj velünk, vezérelj bennünket. Amit pedig gyarló emberi szavainkkal nem tudtunk eléd hozni, azt kérünk, halld ki, mikor az Úr Jézustól tanult imádsággal fordulunk Hozzád:
„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;
És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.” (Mt 6,9-13) Ámen!
Áldás: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az arcát rajtad az Úr, és legyen kegyelmes hozzád. Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon néked békességet.” (4Móz 6,24-26) Ámen.
Hirdetések:
* Hirdetem a Gyülekezet előtt, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is csatlakozik a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsának határozatához, mely szerint 2020. május 22-én a Magyar Református Egységnap alkalmából 10.00 órakor szólaljanak meg a templomok harangjai. A holnap megkonduló haragok tehát erre az évfordulóra emlékeztetnek majd bennünket.
Az Úr Jézus Krisztus pedig legyen és maradjon gyülekezetünk megtartó Pásztora!
Záró ének: 360,1-2. Szent egek, minden boldogok hajléki, A nagy király jön, nyíljatok meg néki!.